Egyensúlyüvegek 41-60
041. BÖLCSESSÉG ÜVEG / ELDORÁDÓ - ARANY/ARANY
Kulcsmondata: Ahogyan megtelik belsőnk serlege, a bölcsesség onnan a világba áramlik. A bölcsességet felismerni és megosztani.
Az Új évezred csakra készlet tagja
Ajándékok: Igazi gazda, aki szó szerint együtt él a természettel és annak kincseivel. Természetes módon szemléli a dolgokat. Vonzzák a kalandok, boldog. Az élet legapróbb ajándékának is szívből örül. Nem riasztják a nehézségek, mindig tettrekész. Segít másoknak tanácsaival, bölcs meglátásaival. Az isteni bölcsesség birtokosa. Sokat vár el magától és másoktól, de nem csalódott ha nem válnak valóra tervei. Valaki, aki pozitív gondolkodás, pozitív kifejezésmód és pozitív tettek által vidámságra és bölcsességre tett szert. A szivárvány végén, ráhangolódva önmaga központjára, megtalálta aranykincsét.
Kihívások: Gyakran kétségek gyötrik. Régi emlékek kínozzák, esetleg irracionális félelmekkel, szorongással, fóbiákkal küzd. Anyagi gondokkal birkózik. Vonzza a luxus, de nem tesz érte semmit. Semminek sem tud örülni, elégedetlen mindennel. Rendszerint alárendelt szerepet játszik kapcsolataiban. A napfonat területén lévő blokkok miatt nehézségei vannak az önértékeléssel. Lehet hogy szeretne elvonulni, megszűnni a világ számára.
Az üveg segítsége:
• Asszimiláció, alkalmazkodás.
• Az ismeret, hogyan fogadjuk be a bölcsességet fentről.
• A személyiségjegyekre fényt vetít.
• Kapcsolatba hoz az inkarnációs csillaggal.
• Fénnyel tölti fel testeinket.
• Megnyitja az utat a prána az életerő előtt.
• Őszinteséghez vezet, az igaz gondolatokat igaz szavakkal fejezi ki.
• Egyensúlyba hozza a logikát és a megérzéseket.
• Tökéletesíti a másokról és önmagunkról való gondoskodás képességét.
• Erős felelősségtudatot ébreszt.
• A legsötétebbnek tűnő helyzetben is kiutat, mutat.
• Feloldhat a test középső részében lévő akadályokat, blokkokat.
Hol használjuk: A napfonat magasságában és a köldök alatt körben a testen.
Megerősítés: „Látom a szivárvány végén az arannyal teli ládát. Egész lényem megtelik fénnyel."
042. ARATÁS - SÁRGA/SÁRGA
Kulcsmondata: Önértékelés, öröm, boldogság és intellektuális tisztaság. Mások megértése.
Ajándékok: Kedves, harmóniát sugárzó személyiség. Mozgása dinamikus, kiegyensúlyozott. Talán jó táncos, aki ismeri és szereti a testét. Együtt lélegzik a természettel, lételeme a napfény. Mindig megtalálja szerepét a társaságban. Rengeteg információt gyűjt, s azokat jól használja tanulmányaiban, munkájában. Valaki, aki megtalálta boldogságát, mely vidámsághoz és elégedettséghez vezet. Tudatában van önmagának, és nagy ismeretanyagot hordoz. Olyan értelmiségi személy, aki elégedettséget sugároz.
Kihívások: Állandóan változatosságra vágyik, de belül nem változik. Mindent érteni akar, logikát keres mindenben. Boldogságigényét talán csokoládéval vagy egyéb édességgel pótolja. Lehetnek emésztési, étkezési problémái. A jövőn rágódik és sokat aggodalmaskodik. Pesszimista és bizonyos helyzetekben komoly gátlásokkal küzd. Önbizalmi, önértékelési problémái befolyásolhatják cselekedeteit.
Az üveg segítsége:
• Spontaneitás sok örömmel.
• Segít a Fénybe kerülni, napfényt hoz életünkbe
• Örömet, bölcsességet hoz.
• Az intellektus stimulációja.
• Segít hogy visszataláljunk elragadtatott őszinte gyermeki lényünkhöz
• Különösen jó a téli depresszió megelőzésére vagy gyógyítására.
• Hatásos vizsgák előtt.
• Hatással van az asztráltestre, segíthet túljutni az illúziókon.
• Megteremti a logikus gondolkodás és az érzelmek összhangját.
• Erősíti a melegség, gyöngédség érzését.
• Megszabadít félelmeinktől
• Segít, hogy felelősséggel tudjunk dönteni.
Hol használjuk: A napfonat (gyomor) magasságában, körben a törzsön.
Megerősítés: „Örülök a tudásnak, amit megszereztem. Könnyedén élek."
043. KREATIVITÁS - TÜRKIZ/TÜRKIZ
Kulcsmondata: Lényünk érzelmi oldalának kreatív kommunikációja. Az individualizáció folyamata elindul.
Ajándékok: Szenvedélyesen keresi az igazságot. Folyamatos önismereti munkát folytat. Harmonikus életet él. Rugalmas gondolkodású, nyitott az új dolgok iránt. Érdekli az asztrológia, ösztönösen jól érzi és érti a rendszerek analógiáit és az ebben rejtőző energiaáramlás lehetőségeit. Szereti a holdfényt, és a tengert. Nem csak szavakkal kommunikál jól, hanem művészetek útján is. Kreatív, misztikus lélek. Képes nyugodtan, mélyen szívből kommunikálni. Egy belső bölcsességgel rendelkező személy, aki talán ismeretlen misztériumok kutatója. Tehetséges előadóművész vagy tanár, esetleg a médiák területén dolgozik.
Kihívások: Talán túl sokszor szomorú, hajlamos a magányra. Lehet, hogy berögződött szokásai korlátozzák, esetleg túl merev. Nem érti önmagát. Fontos hogy ismerje és el fogadja saját félelmeit. A zavar gátolhatja a kreativitás áramlását, és megakadályozhatja annak megértését, mit is akarunk tenni célunk, rendeltetésünk megvalósításáért.
Az üveg segítsége:
• Kommunikáció a művészeteken keresztül és a tömegkommunikáció által.
• A szív kreatív kommunikációja.
• Inspiráció.
• Őszinte, érzelmi kommunikáció. Hogy azt mondd amit érzel ahelyett, amit gondolsz.
• Kommunikáció a belső mesterrel, önmagunk mélyebb részeivel.
• Segít visszanyerni az érzelmekbe vetett bizalmat.
• Az AnandaKhanda, (4 és fél csakra) stimulációja.
• Ez az üveg speciálisan az AnandaKhanda centrumhoz kapcsolódik, a szív magasságában jobboldalt lévő kisebb csakrához (közvetlenül a jobb mellbimbó fölött.)
• Erősíti öntudatunkat,
• Élénkéti a szereplési vágyat, segít legyőzni a lámpalázat.
• Felszabadítja gátlásainkat
• Elősegíti a beilleszkedést
• A szexuális életre is jótékony hatást gyakorol
• Megérteti velünk, hogy felelősséggel tartozunk saját gondolatainkért is.
• Az individualizáció folyamata.
Hol használjuk: Körben a mellkas területén a gerincet is befoglalva.
Megerősítés: „Az áramlásban vagyok. Elengedek mindent, ami ezt az áramlást akadályozná."
044. AZ ŐRANGYAL - HALVÁNYLILA/HALVÁNYKÉK
Kulcsmondata: A jelenlét érzése. Megélni a pillanatot, amikor tisztán kommunikálunk.
Ajándékok: Felszabadító erővel hat másokra és önmagára is. Békét, harmóniát teremt önmaga körül. Szoros kapcsolatban áll a Teremtővel. Munkájában is teret nyer a hit és az elhivatottság. Tudja, hogy életének értelme van, és egy láthatatlan erő vezérli lépteit. Kedves és türelmes. Bonyolult dolgokat is képes egyszerűen látni és magyarázni. Jól kommunikál és remek tanácsokat ad. Szívében lelkesedés van és él benne a szándékot valósággá váltó Hit is. Békés változás. Saját isteni mivoltunk felfedezése, önmagunkhoz való hűség, az angyal, aki vagyunk.
Kihívások: Sehogy sem találja belső békéjét. Nem készül fel teljes mértékben a feladatokra, mielőtt belevág. Nehéz gyermekkora lehetett, és ennek képei felnőttként is nyomasztják. Túl sokat ábrándozik, ezért talán keveset cselekszik. Annak szüksége, hogy ne éljünk többé a múltban. Szenvedhet illúziótól vagy önámítástól. Aki szeretné, hogy a dolgok egy bizonyos módon haladjanak, de nem tudja, hogyan tudná céljait elérni.
Az üveg segítsége:
• A negativitás átformálása békévé.
• Inspirált szív. Alkimista átalakulás a tudatban.
• Megélni a Szeretetet Fentről.
• Kapcsolatot teremt a felsőbb értelemmel.
• Megismerteti velünk életünk valódi célját.
• Segít meglelnünk azt a belső helyet, ahol biztonságban, szeretetben érezzük magunkat.
• Megnyitja a harmadik szemet.
• Nagylelkűséget, önzetlenséget tanulunk általa.
• Megszünteti a gyermekkori fizikai vagy lelki traumákból eredő zavarokat.
Hol használjuk: A toroktájékon körben és a hajvonalon.
Megerősítés: "Érzem lényem könnyedségét. Védettnek érzem magam, miközben haladok sorsom útján."
045. A SZERETET LÉLEGZETE - TÜRKIZ/MAGENTA
Kulcsmondata: Befogadni a szeretetet föntről, lényünk érzelmi oldalát megnyitva. A lélegzet lehetősége a befogadás és az elengedés.
Ajándékok: Az ősi emlékek és tudás birtokosa. Érzékeny személyiség, akit ösztönei vezérelnek. Szereti a szépséget, a harmóniát. Kreatív, tehetséges és határozott. Lényének női aspektusai vezérlik. Nagyon vigyáz belső egyensúlyára, melyet sok munkával szerzett meg. A szeretet és szolgálat szorosan kapcsolódik hivatásához. Környezete gondozott, ápolt, harmonikus. Szerető kedvességgel és együttérzéssel teli, amit meg akar osztani másokkal. Kreatív kifejezési formái: a zene, tánc, költészet, amivel segít a világot gyógyítani. Képes szeretetet kapni és adni a kis dolgokon keresztül.
Kihívások: Túlzottan kötődik hajdani életéhez, szerelméhez. Ragaszkodik a múlthoz és ez hatással van jelenére. Szexuális élete zavaros, nehezen oldódnak gátlásai. Gondjai lehetnek az önkifejezéssel. Felveszi mások problémáit, így sokszor túlterheltnek érzi magát. Szeretné, hogy új szeretet, szerelem tűnjön fel életében, de ehhez el kell engednie a múlt emlékeit, melyek tompíthatják a boldogságát. Az önteltségen való felülemelkedés szükségessége.
Az üveg segítsége:
• Szeretetet adni és kapni.
• Mélyen energizáló szeretet a szív kommunikációjával. Mély gyógyítás a szívnek.
• Az elérkezett idő, hogy újra szeresd magad.
• Segít túljutni szerelmi csalódásokon.
• Segít visszaállítani a kreatív, „áramló" állapotot
• Fokozza belső erőnket, így használatával nem érezzük tehernek a szolgálatot.
• Élesíti misztikus képességeinket.
• Enyhíti a visszafogott szexualitás tüneteit
• Erőt ad hogy képesek legyünk átértékelni mindennapi gondjainkat.
• Segít kifejezni érzelmeinket
• Nagyon hasznos ha életmódot váltunk.
Hol használjuk: Bárhová a testen. Érzelmi stressz esetén különösen a szív területére.
Megerősítés: „Minden gyönyörű a maga módján."
046. A VÁNDOR - ZÖLD/MAGENTA
Kulcsmondata: A részletek szeretete feltárja az egyszerűség igazságát. Óvni és törődni azzal amink van.
Ajándékok: Hűséges típus. Életében mindennek megvan a maga helye és ideje. Bízik abban, hogy mindig jó úton halad, és ez általában így is van. Keményen tanul és dolgozik, mindig maximálisan teljesít. Szereti a kertet, a növényeket. Rengeteg szeretet sugárzik belőle, és ezt környezete nagyra értékeli. Van hite és bizalma. Isteni szeretet és kreatív erő veszi körül. Egy részvéttel teli ember.
Kihívások: Féltékenység és irigység érzései mardossák lelkét. Gyakran szerelmes, társát piedesztára emeli, és ezért állandóan csalódik. Bizalmatlan. Nem bízik saját ítélőképességében ezért másoktól teszi függővé döntéseit. Talán kiábrándult, hajlamos feladni a dolgokat. Nehezen ismeri fel azokat az ismétlődő sémákat, melyeket el kellene engednie.
Az üveg segítsége:
• Újrakezdés a szeretetért.
• Az irány és a bizalom hogy megleljük képességünket a valódi szeretetre.
• Új lehetőség az isteni szeretetnek.
• Az élet misztikus területein is fegyelmezetté tesz. (pl.: rendszeres meditáció)
• Fejleszti az empátiát és az emberismeretet.
• Csillapítja a dühöt és a kínzó féltékenységet
• Fejleszti a bizalom képességét, hogy újra bízni tudjunk társunkban.
• Csökkenti a birtoklás vágyát.
• Gyorsítja a felnőtté válás folyamatát
• Hozzásegít, hogy képesek legyünk megbocsátani magunknak és másoknak.
• Enyhíti a megbántott, összetört szív fájdalmát.
Hol használjuk: A szív körül és a háton, hogy takarjuk a gerincet.
Megerősítés: „Szívem kertjében a szeretet forrása túlárad, és a világra ömlik."
047. AZ ŐSI LÉLEK - KIRÁLYKÉK/CITROMSÁRGA
Kulcsmondata: Intellektuális tisztaság. Segít megérteni a szív smaragdját.
Ajándékok: Különleges képességekkel megáldott ember. Kapcsolatban áll a felsőbb akarattal, a magasabb értelemmel. Misztikus tudás birtokosa. Példával tanít, nem szavakkal. Hallgat a szívére minden körülmények között. Megtalálta a rendet intellektusa és megérzései által. Képes megnyílni a mennyei béke és átszellemült kreativitás felé.
Kihívások: Noha kiegyensúlyozottnak tűnik, állandó feszültség bujkál benne. Képes manipulálni másokat és ezzel gyakran visszaél. Nem értékeli tehetségét és azt amit ezáltal már elért. Tehetséges, de érzelmei gátolják sikerét. Rejtett félelmek gyötrik. Hajlamos a depresszióra. Nem osztja meg érzéseit. Fél, hogy ha valóban felvállalja önmagát és tudását, kiközösítik.
Az üveg segítsége:
• Segít kapcsolatba hozni a megérzéseket és a gondolkodást.
• A mély múltból eredő energiák bölcsességét kommunikálja a jelenben.
• Fejleszti a hatodik érzéket, és a meditációt.
• Eligazodást kínál bonyolult lelki útvesztőinkben.
• Egyensúlyt teremt a jobb és bal agyfélteke, az elemző és alkotó gondolkodásmód között.
• Megszünteti önáltatásunkat, felébreszt régi, ködös álmainkból.
• Egyre logikusabban vagyunk képesek gondolkodni általa, így memóriánk is javul.
• Megszünteti mély félelmeinket.
• Enyhíti neurotikus tüneteinek.
Hol használjuk: A törzs körül a napfonat és a szív területén, valamint a hajhatáron is.
Megerősítés: „A lehető legjobbat hozom ki lehetőségeimből. Érzem az örömöt, miközben észreveszem lehetőségeimet."
048. VÁLTOZÁS SZÁRNYAI - LILA/TISZTA
Kulcsmondata: Megérteni a lényünk mélyén csillogó Fényt. Átalakulás a tudatos elmében.
Ajándékok: Lételeme a szolgálat. Gyakran az egészségügyben dolgozik, lehet pszichológus vagy pszichiáter. Nagyon lelkes mindenben, munkájában is. Szívesen hallgat meg másokat, és türelmes. Mélyen hisz önmagában, lehet hogy vallásos. Ismeri élete valódi célját. Megadatott számára a valódi spiritualitás megélése. Jól kommunikál, és gyógyító jellegű szolgálatot végez.
Kihívások: Gyakran félreérthető, amit tesz vagy mond. Hajszolt, túl sokat vállal, nem pihen és kevés időt fordít önmagára. Gyakran hallani tőle „bárcsak..." kezdetű mondatokat. Hajlamos elvonultan élni. Nehezen aknázza ki tehetségét. Sok ki nem sírt könnye lehet elfojtva. Mikor a könnyek utat találnak, elindulhat a gyógyulási folyamat és lelke békére lelhet.
Az üveg segítsége:
• Tisztára mossa érzelmi palettánkat.
• Spirituális tisztulás.
• Segít tisztáznunk dolgokat, hogy megértsük a szolgálat lényegét tudatos szinten.
• Átalakítja személyiségünket.
• Leszámol öngyilkos hajlamainkkal.
• Enyhíti a keserűség, kétségbeesés érzéseit.
• Segít megélnünk az élet apró örömeit, és önfeledten örülni azoknak.
• Lehetővé teszi hogy csak az igazán fontos dolgokra összpontosítsunk.
• Enyhíti a gyász, magány érzését.
• Rendet teremt a zavarodott helyzetekbe.
• Megindítja elapadtnak hitt könnyeinket.
• Ez a kombináció különösen javasolt cranioszakrális terápia után, a testek stabilizálására.
Hol használjuk: A hajvonal mentén.
Megerősítés: „Tápláló Fény árad felém. Teljesnek érzem magam."
49. ÚJ HÍRHORDOZÓ - TÜRKIZ/LILA
Kulcsmondata: A szív kreatív kommunikációja mások szolgálatában.
Ajándékok: Kreatív, rugalmas gondolkodású ember, akiben rengeteg új ötlet munkál. Folyamatosan fejlődik, amiért tudatos szinten is megtesz mindent. Jó ritmusérzéke van, szereti a művészetet. Dolgozhat sajtóban vagy a reklámszakmában, ahol megérzéseit, misztikus képességeit és kreativitását kamatoztathatja. Rejtett gyógyító képességgel rendelkező személy, aki szíve szeretetéből használja képességeit mások javára. Békét és harmóniát sugároz, mely örömöt és boldogságot hoz másoknak.
Kihívások: Hajszolja a tökéletességet, a szerelem terén is, ezért gyakran elszalasztja az élet által felkínált lehetőségeket. Bátortalan, gyakran bűntudat gyötri. Nehezen osztja meg dolgait másokkal, mind anyagi, mind érzelmi téren. A szív gyógyításának és a szeretet megtalálásának vágya vezérli.
Az üveg segítsége:
• Az érzelmek kifejezése szabadon, szelíden.
• A ciklusok, korszakok kezdetén és végén (7x7) rendkívül hasznos.
• Hasznos lehet kommunikációs nehézségek esetén.
• Olyan helyzetek gyógyítására, ahol a kreativitás hiánya gondot okoz.
• Segít megértenünk a változás szükségességét és megélését.
• Elsimítja a hatalommal, tekintéllyel való szembenállást.
• Megteremti a jobb és bal agyfélteke egyensúlyát.
• Felelősséget, komolyságot hoz.
• Képessé tesz arra, hogy jobban, pontosabban tudjunk tervezni.
• Megszünteti a bűntudatot.
• Segít feldolgozni gyermekkori sérüléseket.
• Javítja szociális, társasági életünket.
Hol használjuk: Körben a törzsön a mellkas magasságában és a hajvonalon. Beszédprobléma esetén a torok, nyak tájékra is.
Megerősítés: „Úton vagyok önmagam felé. Elengedem akadályaimat."
050. EL MORYA - HALVÁNYKÉK/HALVÁNYKÉK
Kulcsmondata: Legyen meg a Te akaratod. Képessé tesz hogy a kommunikáció rajtunk keresztül áradjon, ne belőlünk.
A Mester készlet tagja
Ajándékok: Egy önzetlen és elkötelezett személy. Harmóniában van élete céljával, együtt teremti életét a Teremtővel. Erős hite, bizalma van, hisz önmagában és Istenben is. Misztikus képességekkel rendelkezik, életét és személyiségét áthatja a szeretet. Kiválóan képes kapcsolatot teremteni. Jártas lehet a numerológiában, asztrológiában és más titkos tanokban. Intelligenciája igen kimagasló. Képes megbocsátani, nem haragtartó. Egy nyugodt ember, aki belső békét talált. Béke és a Felsőbb Akarat szerinti kommunikáció jellemzi. Egy tiszta, világos elme.
Kihívások: Kihívások a múltban az apával vagy más hatalmi személlyel kapcsolatban. Talán elutasították, ezért most bizalmatlan a férfi modellel szemben. Gátlásos, szorongó, nem találja a helyét és a belső békét. Nehezen találja az egyensúlyt a ragaszkodás és a mindent megengedő szeretet között. Depresszióra, magányra hajlamos mert úgy érzi őt sosem szeretik eléggé. Nehézségei lehetnek az elengedéssel és az érzések kifejezésében. Feladata az önmagára fordított gondoskodás kiegyensúlyozása, mert ez lehet túl sok vagy túl kevés.
Az üveg segítsége:
• Segít megélni az élményt amikor kijelentheted: Legyen meg a Te akaratod!
• Megmutatja életünk valódi feladatát, és a távolabbi célokat.
• Tisztít, ezáltal csiszolja Fényünket.
• Békét teremt lényünk férfi oldalával.
• Mély békét, elégedettséget hoz.
• Amikor feszültek, ingerültek vagyunk, nyugtató hatású.
• Oldja a kommunikációs blokkokat.
• Megszabadít gátlásainktól.
• Segítségével bátran vállalhatjuk, spiritualitásunkat.
Hol használjuk: A torok és nyak köré.
Megerősítés: „Halkan, lelkem legmélyén azt mondom: „Legyen meg a Te akaratod..."
051. KUTUMI - HALVÁNYSÁRGA/HALVÁNYSÁRGA
Kulcsmondata: Kétirányú kommunikáció a fölöttünk és az alattunk élő világok között. A Dévákkal való kommunikáció.
A Mester készlet tagja
Ajándékok: Egy igazi szellemi harcos. Intellektusa csillogó, mindig megleli a dolgok fonalát. Rugalmas, független személyiség. Jó mester, mert nem manipulálja tanítványait. Mindenkire ösztönző hatással van. Saját maga irányítja sorsát. Valószínűleg szereti a számokat, érti a matematikát, numerológiát. Folyton tanul és sokat tanít. Egyensúlyra törekszik, nem tűri a diszkriminációt, képes kiállni mások jogaiért is.
Kihívások: Rengeteg félelemmel küzd. Főleg a jövőn aggódik, ezért nem élvezi a jelent. Túl nagy hangsúlyt fektet a tanulásra, a megszerezhető tudásra, ezért nem hallgat saját bölcsességére, megérzéseire. A túl sok rendszerint egyszerre áramló információ áradattól egyre zavarodottabbá válhat. Nem képes tárgyilagos maradni, gyakran harcol ok nélkül. Legtöbbször döntésképtelen.
Az üveg segítsége:
• Az intellektust bölcsességgé nemesíti.
• Segít megérteni és közvetíteni az energiát az Angyaloktól az embereken keresztül a Dévákig.
• Segít tisztán látni, tisztázni helyzeteket.
• Segít megértenünk azt, hogyan működik a világ, és ebben hol a helyünk.
• Misztikus tanulmányok esetén nagyon hasznos.
• Segít befelé figyelnünk a „tankönyvek" helyett.
• Rugalmasabbá teszi a gondolkodásunkat.
• Felszabadítja humorérzékünket, segít nevetni.
• Rengeteg régi félelemtől szabadulhatunk meg segítségével.
• Enyhíti az emésztési zavarokat.
Hol használjuk: Övszerűen a napfonat magasságában.
Megerősítés: „Olyannak látom a dolgokat amilyenek valójában. Elengedem a szorongást és a félelmet"
052. LADY NADA - HALVÁNYRÓZSASZÍN/HALVÁNYRÓZSASZÍN
Kulcsmondata: Az önelfogadás kommunikációja a legegyszerűbb és a legmélyebb szinten.
A Mester készlet tagja
Ajándékok: A szeretet mestere. Képes feltétel nélkül adni, és a szeretet elfogadásával sincsenek nehézségei. Igazi reformer. Idealista, humanista, elkötelezett környezetvédő. Mindig megvizsgálja a dolgokat mások szemszögéből is. Törődik embertársaival, lehet hogy humanitárius mozgalom tagja. Mindig megérzi ha környezetében valakinek szeretetre van szüksége. Egy fogékony, intuitív ember. Képes a szeretet által spirituálisan növekedni.
Kihívások: Akkor is ad, ha semmit nem kap cserébe ezért. Hagyja magát kihasználni, később pedig panaszkodik. Képtelen nemet mondani. Hamis illúziói vannak a szerelemről. Lehetnek kritikus, gyanakvó, sőt féltékeny hajlamai. Nyitott lehet az érzelmi zsarolásra. Akiben a harag, sértődés vagy frusztráció intenzív érzései miatt sok a keserűség. Nem képes hátralépni, és tárgyilagosan figyelni. Vagy nem képes az elengedésre, nehezen bocsát meg.
Az üveg segítsége:
• Kifejezni a feltétel nélküli szeretetet.
• A belső hang. Gyógyítás mély szeretettel minden szinten.
• Meggyorsítja a spirituális növekedést a szeretet adásának és elfogadásának képességén keresztül.
• Segíti a meditációt, gyorsítja a lélek ébredését.
• Elvezet a Krisztus tudathoz
• Csillapítja nyugtalan elménket. Fejleszti a koncentrációs képességet.
• Megnyitja a megérzések kapuját.
• Megkönnyíti az anyaság, nőiesség elfogadását.
• Enyhíti azokat a szenvedéseket, melyeket női oldalunk élt át.
• Fejleszti önbecsülésünket.
• Ez a kombináció a harmadik szemhez és a zenéhez kapcsolódik; erősítheti a zene értésének élményét. Minden, ami a 6os üvegre vonatkozik, erre az üvegre is áll, intenzívebb formában.
Hol használjuk: A törzsön körben, a has magasságában. Mentális problémák esetén tegyünk egy csöppet a fejtetőre, egy csöppet a halántékokra és egy csöppet a nyak hátsó oldalára, majd gyengéden dörzsöljük be.
Megerősítés: „Olyannak szeretem magam, amilyen vagyok, nem annak, aki szeretnék lenni."
053. HILARION - HALVÁNYZÖLD/HALVÁNYZÖLD
Kulcsmondata: A tiszta szív, tiszta szándék. Az Út, az Igazság, és az Élet.
A Mester készlet tagja
Ajándékok: Egy igazi tudós. Nagyon jó memóriája van, ítélőképessége kiváló. Térben és időben otthon érzi magát. Mindig megtalálja a megfelelő helyet a megfelelő időben, mások talán szerencsésnek tartják ezért. Egy igaz ember, akinek nagyon fontos a becsület. Képes az elengedésre, a múltat maga mögött hagyni és továbbhaladni, hogy felfedezze, ami előtte áll: az Utat, az Igazságot, és a Fényt.
Kihívások: Gyakran érez bűntudatot és féltékenység, irigység gyötrik. Állandóan attól fél hogy becsapják, bizalmatlan. Talán túl merev, nehezen alkalmazkodik. Nagy szüksége lehet arra, hogy feldolgozza frusztrációit. Hajlamos lehet elszigeteltségbe vagy önámításba kapaszkodni. Lehet, hogy kedveli a vitatkozást és a konfliktusokat.
Az üveg segítsége:
• Az Út, az Igazság, és az Élet.
• Új irány és új tér. A kulcs mellyel kinyílnak a kapuk. A tiszta irány.
• Szinkronicitást hoz életünkbe. (Jó időben, jó helyen lenni.)
• Elősegíti, hogy misztikus tapasztalataink legyenek a természettel, a természetben.
• Segít, hogy több oldalról lássunk egy helyzetet.
• Csillapítja a bűntudatot.
• Megszünteti a tériszony és a bezártságérzés lelki gyökereit.
• Csillapítja a dühöt és a féltékenységet.
• Hatásos bármilyen technika esetében, ami a testen belüli térérzetet fokozza. Minden, ami a 10es üvegre vonatkozik, erre az üvegre is áll, intenzívebb formában.
Hol használjuk: A szív területére, elöl és hátul is.
Megerősítés: „Képes vagyok döntéseket hozni, mert tisztábban látom az utam. Úton vagyok az igazság felé."
054. SERAPHIS BEY - TISZTA/TISZTA
Kulcsmondata: A szenvedés megértése. A Fény megtisztító ereje.
A Mester készlet tagja
Ajándékok: Filozofikus lélek, akinek elvei vannak. Megérti a szenvedést, a konfliktusokat, a fájdalmat és ezáltal növekszik belsőleg. Tisztán gondolkodik, érzéseit igyekszik tisztán kifejezni. Megérti a dolgok miértjeit, látja az okokat a dolgok mögött. A tiszta színben a szivárvány minden színe megtalálható, ezért az ilyen emberekre Vicky azt mondta: „szivárványharcos."
Kihívások: Szeret szenvedni, mártír szerepet vállal. Nagy fájdalmai, drámái lehetnek. Sok könny rejtőzik lelkében melyeket önmaga előtt is titkol, nem sírja ki őket. A múltját szeretné elfelejteni. Szüksége van rá, hogy szembenézzen saját, valódi színeivel. Hajlamos rejtőzködni, saját magával szemben sem őszinte.
Az üveg segítsége:
• Tisztítás és méregtelenítés minden szinten.
• Az új kezdete, egy tiszta, fehér lap.
• Segít másként látni dolgokat. Fényt vetít a dolgok lényegére, melyek talán nem is úgy vannak ahogy gondoltuk.
• Segít tisztázni helyzeteket.
• Segít megszabadulnunk múltbéli fájdalmaktól, félelmektől.
• Fénnyel tölti fel testeinket, megtisztítja az aura rétegeit.
• Kiválóan segíti a böjt folyamatát.
• Megadja a döntés szabadságát.
• Enyhíti túlzott elvárásainkat magunkkal és másokkal szemben is.
• Megindítja elapadt könnyeinket, ezáltal érzelmileg felszabadít, enyhíti a feszültséget.
• Rávilágít szenvedéseink értelmére
• Vicky Wall azt mondta, ez lehet az egyik legerőteljesebb üveg a teljes sorból.
• Segíthet akkor, amikor más kombinációk nem működnek úgy, ahogy arra számítottunk: stimulálhatja az AuraSoma folyamatot.
Egyéni sajátságok: Csak rózsaszín pomanderrel vagy Lady Nada quintesszenciával együtt használható!
Hol használjuk: Bárhol a testen.
Megerősítés: „Megértem, hogy nincs szükség a szenvedésre."
055. KRISZTUS - TISZTA/VÖRÖS
Kulcsmondata: Az energia, hogy a Fénnyel a Fényért dolgozzunk.
A Mester készlet tagja
Ajándékok: Az igazság és a spirituális fejlődés elkötelezett híve. Noha rendkívüli bölcsességgel rendelkezik, ezzel sohasem dicsekszik. Képes komoly áldozatokat hozni valamely magasabb cél érdekében. Gyakran vállal olyan feladatokat melyekért semmit sem kér cserébe. Reálisan szemléli a világot. A női egyenjogúság harcosa. Szexuálisan kiegyensúlyozott. Túljutott a szenvedésen, új belső energiát talált. Szeret élni.
Kihívások: Rengeteg múltbéli harag, düh, sérelem van benne a felszín alatt. Fél az anyagi veszteségtől. Egyrészt szeretne megvilágosodni, vagyis megszabadulni földi kötöttségeitől, másrészt viszont nagyon kötődik az anyagi javakhoz, élvezetekhez. Túlságosan feszült. Képes lehet megszabadulni érzelmi gátjaitól, ha megengedi önmagának, hogy gyengének lássák néha.
Az üveg segítsége:
• Fejleszti az önfeláldozó szeretetet.
• A megvilágosodás lehetősége, a szív igazsága által. Kapcsolatba kerülünk saját forrásunkkal.
• Ápolja képességünket, hogy szem előtt tartsuk életünk értelmét, és azt véghez vigyük.
• Felfedi az önmagunkban rejlő lehetőséget és önmagunk elfogadásának képességét, de mindezt tárgyilagosan, mintegy semleges nézőpontból szemlélve.
• Segít, hogy biztosabban álljunk a földön.
• Vezető beosztású emberek gyakran választják és használják ezt az üveget, segítségével szerényebbé válnak.
• Oldja a haragot és a frusztrációt.
• Megtisztítja gondolatainkat.
• Segít feldolgoznunk gyerekkori sérelmeinket.
• Méregtelenít, és szexuális gondok esetén is hatásos.
• Hasznos lehet, ha valaki fel kívánja ébreszteni a kundalini energiát.
• Kapcsolódhat a megmérettetéshez, amely azt mutatja, vajon a személy alkalmase spirituális felelősség felvállalására. Hasznos lehet a 11es üveget is fellapozni, amely ennek intenzívebb változata.
• Segít, hogy elengedjük a visszavásás lehetőségét olyan helyzetekbe, ahol sértettnek érezzük magunkat.
Hol használjuk: A testen körben az alhas területén. (Késő este energetizáló lehet, ami alvási nehézségeket okozhat.)
Megerősítés: „Ráébredek a szeretetre a testemben."
056. St. GERMAIN - HALVÁNYLILA/HALVÁNYLILA
Kulcsmondata: Feldolgozni a vágyat hogy láthatatlanok legyünk. Katalizátorként működni a világban.
A Mester készlet tagja
Ajándékok: Elkötelezett reformer és kitűnő tanító. Sziporkázó humora van, élvezettel szórakoztat másokat. Intellektusa kitűnő. Tudja mikor kell alárendelnie magát céljainak. Amikor valahol megjelenik, mindig kedvező fordulatot vesznek a dolgok. Rendszeresen edzi testét, nagy hangsúlyt fektet a harmóniára, a szépségre. Szeret utazni, szereti a változatosságot. Mindig a jelenben él, ezért nem terheli múltja. Spiritualitásával példamutató életet él. Szeretetteljes és békés ember. Egy érzékeny gondolkodó, spirituális tanító és gyógyító.
Kihívások: Szomorkás, gyakran magányos. Mártír szerepet játszik, s közben azt gondolja neki több járna az élettől. Ellenáll a változásoknak, kapaszkodik a múltjába. Rabja a szokásainak, ezt elegánsnak tartja, pedig csak korlátokat épít. Negatív gondolatokban merülhetett el, s nem tudja ezektől megszabadítani magát. Szükséges megvizsgálnia, miért nem fogadja el önmagát a legmélyebb szinten. Maximalista, sokat vár el magától és másoktól.
Az üveg segítsége:
• A negativitás megszüntetése minden szinten.
• Az átalakulás katalizátora.
• Kulcsot nyújt a magasabb értelem felé és a mesteri gondolatokhoz.
• Amikor elengedjük a múltat, képesebbek leszünk felvenni a kapcsolatot valódi spiritualitásunkkal.
• Belső békét teremt.
• Segít megszabadulnunk berögzött szokásainktól.
• Erősíti misztikus képességeinket.
• Segíti a meditációs gyakorlatot, erősíti misztikus képességeinket.
• Finomítja megérzéseinket.
• Humorral, nevetéssel tölt fel.
• Enyhíti kritikai hajlamainkat.
Hol használjuk: A hajvonalra.
Megerősítés: „A múlt minden negativitása átalakul az engem körülölelő lila Fényben. Inspirálva érzem magam."
057. PALLASZ ATHÉNÉ ÉS IOLES - HALVÁNYRÓZSASZÍN/HALVÁNYKÉK
Kulcsmondata: Kreativitás és együttműködés. Figyelni a részletekre.
A Mester készlet tagja
Ajándékok: Dinamikus személyiség, aki nagyon tehetséges. Rendszerint művész. Író, festő, táncos vagy zenész. Képes a pillanat örömét megragadni. Általában jó meditatív és vizualizációs képességekkel rendelkezik. Békés személy, aki elfogadja önmagát. Tudatában van korlátainak és a képességeinek. Jól érti és működteti az élet anyagi oldalának törvényeit. Lényének férfi és női oldala egyensúlyban van. Fontosnak tartja, hogy tegyen valamit az emberiségért.
Kihívások: Érzelmei és józan esze gyakran kerülnek összetűzésbe. Kötődik múltjához, ezért gyakran emlékeiből él. Kiegyensúlyozatlan, mert női és férfi oldala között feszültség van. Lefoglalják kötelezettségei, s közben érzi, többre hivatott. Fél belelépni a spiritualitás „útvesztőibe."
Az üveg segítsége:
• Segít elengedni a múlt berögződéseit.
• Személyes függetlenség. Bátorságot ad elengedni.
• Rózsaszín Fényt vetít az élet materiális lépéseire.
• Segít, hogy megfelelő kapcsolatokat teremtsünk az életutunk követéséhez.
• Felszabadítja a lélek kreativitását.
• Egyensúlyba hozza lelkünk női és férfi aspektusait.
• Megszabadít gátlásainktól, segítségével könnyebben vállaljuk spirituális utunkat.
• Segít, hogy bűntudat nélkül élvezzük az élet apró örömeit.
• Megteremti létünk érzelmi és szellemi egyensúlyát.
• Új erőt ad régi kapcsolatainknak.
• Segíthet kapcsolatba kerülni óegyiptomi és ógörög élményekkel.
• Elősegítheti a tudatos visszaemlékezést az álmainkkal kapcsolatban.
Hol használjuk: Az alhas magasságában a testen körbe, a torok köré és a hajvonalra.
Megerősítés: „Bízom a sors alakulásában."
058. ORION ÉS ANGELIKA - HALVÁNYKÉK/HALVÁNYRÓZSASZÍN
Kulcsmondata: Segíti minden szintünket megérkezni a megfelelő időben a megfelelő helyre. Egyensúly a finom testekben.
A Mester készlet tagja
Ajándékok: Egy nagyon érzékeny személyiség. Már gyermekkorában is alkotó, kreatív és tehetséges volt, s ezen képességeit felnőttként is hasznosítja. Igen pontosan fogalmaz, lételeme a kommunikáció. Talán több nyelven beszél. Kiegyensúlyozott, türelmes. Közvetlen kapcsolatban áll a felsőbb szférákkal. Szeret utazni. Képessége a szeretet adása és elfogadása. A béke szerelmese; akinek hite hidakat képes építeni az elme és az anyag között.
Kihívások: Gyakran befolyásolni akar másokat. Hajlamos az érzelmi zsarolásra. Önmagát mindig képes igazolni. Viszolyog a testi kapcsolatoktól. Érzelmileg nehezen kommunikál. Kihívásokkal küzd mindkét szülővel kapcsolatban, ezért nehézségei vannak a családmodell felállításával. Az ellenkező nemű partnerben mindig vetélytársat lát. Lehet, hogy testvéreivel sincs jó viszonyban féltékenység, vagy tisztázatlan múltbéli sérülések miatt.
Az üveg segítsége:
• A belső és külső utazás.
• A belső gyermek gyógyításához szükséges energia.
• Segíti az utazások alkalmával fellépő fáradtság, kimerültség legyőzését.
• Segít megértenünk a szférák üzeneteit.
• Sokat segíthet kamaszkori problémák megoldásában.
• Tisztítja lelkünket régi sérülésektől.
• Enyhíti a női szerepmodellel kapcsolatos kihívásokat.
• Segít tisztáznunk a családon belüli szerepeket.
• Csökkenti a túlérzékenységet.
• Gyorsítja a műtétek utáni felépülést.
• A 20as palack, a Gyermek mentő intenzív verziója.
Hol használjuk: A törzsön körben a hasi tájékon, a torkon és a hajvonalon.
Megerősítés: „Szabad vagyok az itt és mostban. Bízom a jelen változásaiban."
059. LADY PORTIA - HALVÁNYSÁRGA/HALVÁNYRÓZSASZÍN
Kulcsmondata: Elengedni az ítélkezést és előítéletet, segít hogy egyensúlyt teremtsünk.
A Mester készlet tagja
Ajándékok: Kiváló szónok, aki képes szót emelni mások érdekeiért is. Erős igazságérzet munkálkodik benne, kiáll a gyengébbek érdekeiért. Művelt, olvasott személy, aki érti a múltból fakadó eseményeket. Kedves és önzetlen, kitűnő vezető. Remek humora van, és kivételes életörömmel rendelkezik. Örül az élet apró ajándékainak is. Képes elfogadni félelem és ítélkezés nélkül önmagát is. Rengeteg szeretetet képes adni. Kiegyensúlyozott, harmonikus ember. Gondoskodást és melegséget nyújt mindenkinek, mert felismerte az egészséges és kölcsönös egymásra utaltság állapotát.
Kihívások: Túlságosan kritikus, sokat vár el másoktól. Önmagával szemben is kemény, és nem bocsátja meg saját tévedéseit. Állandó önvizsgálatot tart, s ezt hajlamos túlzásba vinni. Nem szeret hallgatni, szeretné mindenkinek megmondani, hogyan éljen. Nehezére esik élvezni az életet, mert mindenben képes hibát találni. Hajlamos sötéten látni a jövőt, és gyakran lehet bűntudata a múlt miatt.
Az üveg segítsége:
• Egészséges ítélkezés és ítélőképesség.
• Segít hogy kedvesebbek, lágyabbak legyünk önmagunkhoz.
• Nagy örömet és boldogságot kínál azáltal, hogy megbocsátunk önmagunknak.
• Nagylelkűvé tesz.
• Segít megszabadulnunk a kényszeres kritikai hajlamtól.
• Megszabadít előítéleteinktől.
• Segít, hogy levetkőzzük megcsontosodott régi viselkedés mintáinkat.
• Segít megértenünk, hogy nem sikerülhet minden az életben, és ha valami nem sikerül, ne okoljuk magunkat folyamatosan.
• Önbizalmat ad, segít egészséges önbecsülést építenünk.
• Bátorít, hogy megvalósítsuk igazán fontos terveinket.
• Hasznos lehet a kölcsönös függőség, szülőgyermek viszony tisztázására és kiegyensúlyozására.
Hol használjuk: A törzsön körben a teljes hasi tájékon.
Megerősítés: „Nem ítélkezem önmagam felett, így szeretet áramlik Tőlem Felém."
060. LAO CE ÉS KWAN YIN - KÉK/TISZTA
Kulcsmondata: Megtalálni a tisztaságot, hogy a Fényt kommunikálhassuk.
A Mester készlet tagja
Ajándékok: Ő az, aki a nemcselekvés útján képes valódi bölcsességet találni. Szellemi lény aki meditációiban, álmában végtelen utakon kóborol. Képes a dolgokat mindig a lehető legjobb szempontból vizsgálni. Öröm vele beszélgetni. Nagyon jó tanácsadó, aki gyakran már azzal is segít, hogy hallgat. Tisztában van önmagával. Pontosan ismeri lehetőségeit és korlátait. Egyaránt képes adni és kapni. Meg van benne a tisztaság érzései kifejezéséhez. Békével fogad el bármit, olyan dolgokat is, melyek szenvedést okoztak neki.
Kihívások: Túl sokat ad, ezért túlhajszolt, és képtelen a pihenésre. Gyakran úgy érzi, kicsúszik lába alól a talaj. Titkolja képességeit, mert fél hogy „furcsának" találják. Nehezen fejezi ki érzéseit, ezért gyakran magányos. Hajlamos a depresszióra, szomorúságra. Hajlamos elveszni a részletekben.
Az üveg segítsége:
• Segít megtalálnunk a csöndet, ahol megérthetjük életünk értelmét.
• „Minél békésebbé válsz annál több tisztaságot találsz"
• Megszabadít korlátainktól.
• Felszínre hozza a tudatalattiban rejtőző sérelmeket, s ezáltal segít megszabadulnunk szenvedéseinktől.
• Megkönnyíti a folyamatot, hogy szembenézzünk önmagunkkal.
• Erőt ad hogy megfogalmazzuk érzelmi nehézségeinket.
• Nyugtató hatású.
• Segít, ha beszéddel, kommunikációval kapcsolatos nehézségekkel küzdünk.
Hol használjuk: A nyak és torok teljes területén körben.
Megerősítés: „Nincsenek határaim és akadályaim. Tisztán látom a helyzetem."