Egyensúlyüvegek 21-40
021. ÚJRAKEZDÉS A SZERETETÉRT - ZÖLD/RÓZSASZÍN
Kulcsmondata: A szabadság megélése az önelfogadáson keresztül.
Ajándékok: Kiforrott személyiség, aki képes szeretetet adni és elfogadni. Hivatásában megjelenhet a szeretet, mint fontos elem (lehet író, szónok, képzőművész). Valaki, akinek van tere ahhoz, hogy szeretetet és melegséget adjon másoknak. Engedjük magunkat bízni, s megtaláljuk a szeretetet, amely már létezik bennünk. Valaki, aki szereti a természetet, és sok oldalról képes látni különböző helyzeteket. Képes valóra váltani az álmait. Ő az, aki képes a dolgokat kívülről is szemlélni, s ezért sikeresen oldja meg a konfliktusokat.
Kihívások: Valaki, aki nehezen fogadja el önmagát. Talán ellenáll a változásnak, változtatásnak. Még nem tanulta meg az élet által elébe helyezett tanulságokat. A büszkeség és hiúság elengedésének szükségessége, hogy előrehaladhassunk egy új kezdet felé. Talán álmodozó alkat, de a cselekvés távol áll tőle. Lehet elégedetlen, mégsem változtat helyzetén.
Az üveg segítsége:
• Egy újrakezdés a feltétel nélküli szeretettel kapcsolatban.
• Segít, hogy bízz egy kicsit jobban, és kicsivel több szeretet árad át szíveden.
• Ráébreszt, hogy az Isten iránti szeretet kifejezésre jut a más emberek felé irányuló szeretetben is.
• Megérteti velünk életünk igazi célját.
• Új viselkedésmintákhoz segít.
• Miközben megküzdünk az előttünk álló nehézségekkel, visszanyerjük önbecsülésünket is.
• Érzelmi életünket kiegyensúlyozza, segít, hogy másokban is meglássuk a jót.
• A szívvel kapcsolatos nehézségeket oldja.
• Érzelmi szorongásokat, régi sérelmeket oldhatunk meg segítségével.
Hol használjuk: A szív területére körben.
Megerősítés: „Miként elfogadom magamat olyannak, amilyen vagyok, szélesebb perspektívát találok."
022. ÚJJÁSZÜLETÉS ÜVEG / ÉBREDÉS - SÁRGA/RÓZSASZÍN
Kulcsmondata: Az öröm és az önelfogadás újjászületik.
Ajándékok: Valaki, aki el tudja önmagát fogadni minden fenntartás nélkül. Aki képes önmagát feltétel nélkül szeretni. Az újkor tanítói közé tartozhat. Érthetően beszél, tanít. Fontos számára a tudás, ezért szinte folyamatosan tanul. Cselekedeteit a szeretet motiválja, ezért nagyon sokan szeretik. Jó humora van, és szeret játszani.
Kihívások: Az örömkeresés igénye, a félelem és szorongás elengedésének szüksége, amely lehetővé teszi a szeretet beáramlását. A teljes én megismerése, hogy ez által képessé váljunk az igazi szeretet megélésére. Gyakran többet vár el, mint amennyit ad. Nehézségei lehetnek az önismerettel, önbizalommal, önszeretettel. Fél a szerelmi csalódásoktól, s ez azért van, mert hajlamos az érzelmi függőségre. Gyakran meggondolatlanul cselekszik, s ezzel tovább nehezítheti helyzetét.
Az üveg segítsége:
• Szeretet függőség nélkül.
• Bölcsesség, hogy szeresd magad újra itt és most.
• Olyanoknak, akik újjá vagy „újra" születnek.
• Segít megbocsátanunk önmagunknak és másoknak.
• Felismerhetjük segítségével a bennünk élő fensőbb Ént.
• Bizalmat ébreszt a csalódások után.
• Megértjük általa a valódi szeretet értelmét.
• Csökkenti a „beteges" szeretetéhséget.
• Segít szembenéznünk félelmeinkkel.
• Megszabadít érzelmi függőségeinktől és túljuttat bizonyos traumákon, sokk élményeken.
Hol használjuk: Széles övben az egész test körül, a napfonat (gyomor) magasságában.
Megerősítés: „Szeretetet lélegzem be és szeretetet lélegzem ki."
023. SZERETET ÉS FÉNY - RÓZSA RÓZSASZÍN/ RÓZSASZÍN
Kulcsmondata: Együttérzés és önelfogadás. Minél inkább képesek vagyunk együtt érezni másokkal, annál hamarabb elfogadjuk önmagunkat.
Ajándékok: Valaki, aki szeretetet, melegséget és együttérzést nyújt. Aki szeretettel elfogadja önmagát, és ez által megtalálja a belső inspirációt és a határtalan bölcsességet. Fényt és szeretetet vetít az elme sötétebb zugaiba. Mindent megtesz azért, hogy jobban megismerje önmagát. Gyakran meditál, és tart önvizsgálatot. Erős egyéniség, ám ennek ellenére melegszívű, lágy, gyengéd és adakozó.
Kihívások: A félelemmel és gyanakvással járó szeretetlenség érzései; egy megvalósulatlan szeretetkapcsolat vagy szerelem miatt érzett frusztráció. Intolerancia, fölényesség vagy hatalmaskodás, és túlságosan határozott viselkedés. Gyakran bizonytalan. Szeretet igénye igen magas. Mástól várja, amit csak ő adhat önmagának.
Az üveg segítsége:
• Segít visszaszerezni önszeretetünket.
• Lágyság, együttérzés, intuíció, melegség.
• A szeretet adásának és elfogadásának képessége.
• Segít feltétel nélkül szeretni.
• Növeli belső erőnket, s ezzel megnyitja a szeretet elfogadásának kapuit.
• Segít tiszta vizet önteni a pohárba, főleg ha önképünkről van szó.
• Begyógyítja a viszonzatlan szerelem ütötte sebeket.
• Javítja kapcsolatteremtő képességünket.
• Megszabadít a fölösleges bűntudattól.
• A különböző klimaxszal járó lelki folyamatokon is átsegít.
• Magabiztossá tesz.
Hol használjuk: Körben a teljes alhasi és keresztcsonti tájékon, belevéve a gerincet is. Nehéz emocionális helyzetekben alkalmazzuk a szív teljes területén. Mentális vagy spirituális problémák esetében alkalmazzuk a hajvonal mentén is.
Megerősítés: „Elfogadom magam olyannak, amilyen vagyok. Megengedem magamnak, hogy létezzem."
024. ÚJ ÜZENET - LILA/TÜRKIZ
Kulcsmondata: Érzelmi oldalunk kommunikációja. A szellem által inspirált kommunikáció. Átalakító erejű kommunikáció a szívből.
Ajándékok: Valaki, aki a szívében melegséget és törődést hordoz, és ezt mások felé kommunikálni is tudja. Harmonikus és békés; szolgálat útján gyógyít. Spirituális ember. Aki képes másokat ráébreszteni arra, hogy ne felejtsenek el önmaguknak szeretetet adni. Olyan látnok, akinek megadatott a tanítás képessége is. Érett és független személyiség. Kreatív, békeszerető, szeret élni. Képes konfliktusok megoldására, jól kezeli az embereket. Dolgozhat közvetítőként, tanácsadóként.
Kihívások: Lehetnek kihívásai az érzelmi kommunikációval. Gyanakvó lehet, vagy más nehézségei lehetnek a mély bánat megértésével, elfogadásával szemben. Gyakran rabja megrögzött szokásoknak, talán megfagyott érzelmek miatt. Túl sokat aggódik, főleg maga és szerettei egészségéért. Hajlamos elmenekülni helyzetek elől. Kreativitása háttérbe szorul, amikor érzelmi ügyekről van szó.
Az üveg segítsége:
• Új lehetőségeket mutat.
• A lélektársunk vonzásához szükséges energia. A tisztánérzékelés üvege.
• Ennek az üvegnek az energiája sokban közös a Vénusz bolygó energiáival és így az érzelmi életre vonatkozó ügyekkel kapcsolatos.
• Ráébreszt az emberi kapcsolatok fontosságára.
• Érzelmi válságok után segít regenerálódnunk.
• Utat mutat a megoldások felé.
• Rengeteg gyermekkori sokk oldása lehetséges általa.
• A személyes és üzleti kapcsolatok segítője.
• Segíti a média kommunikációt, az előadókat.
• Gyógyítja az érzelmi kommunikáció múltból hozott blokkjait.
• Elmélyíti az álomfejtés tudományát.
• Önbizalmat ad, segít elfogadni mások véleményét is.
• A kreativitás megnyilvánulásainak teret ad.
Hol használjuk: A szív területére és a hátra, érintve a gerincet. Ha gond van a beszéd vagy kommunikáció terén, alkalmazzuk a toroktájékon.
Megerősítés: „Nyitott vagyok az újra. Érzem szívem örömét, ahogyan az új pillanatba lépek."
025. FLORENCE NIGHTINGALE / LÁBADOZÁS - BÍBOR/MAGENTA
Kulcsmondata: Misztikum. A fentről eredő inspiráció egy úttörő lélek, aki másokat szolgál.
Ajándékok: Valaki, aki mélyen törődik másokkal. Egy olyan gyógyító, aki képes a dolgok mögé látni. Tudja, mikor avatkozzon be és mikor ne. Nagyon nagy a kitartása, mindig befejezi, amit elkezdett. Szolgálat útján kifejezett gondoskodás. Gyakran vállal olyan hivatást, ahol fizikailag is segíthet. Nővér, ápoló, hospis. Úttörője a spirituális gondolkodásnak, melyet bátran, mégis szelíden vállal.
Kihívások: Valaki, akit nagy csalódás ért, akinek szeretetre van szüksége önmaga számára. Lehet, hogy épp egy betegség után lábadozik. Egy impulzív, indulatos ember. Ez lehet kompenzáció is bűntudat érzése miatt. Gyakran csalódik, mert nem akarja a valódi életét élni. Néha szétszórt, nem érti mit várnak tőle.
Az üveg segítsége:
• Segít, hogy túljussunk a csalódáson.
• Energiával teli szeretet a gyógyításhoz.
• Fogékonnyá tesz a felsőbb világokból érkező üzenetekre.
• Segít megértenünk az Isteni tervet.
• Fejleszti a tudatos gondolkodást, az állandó önmegfigyelést.
• Nyugtató hatású.
• Új távlatokat nyit, bátorságot, kitartást ad.
• Fizikai betegségek után segíti a lelki felépülést.
Hol használjuk: A hajvonal mentén.
Megerősítés: „Elengedem a múltat és olyannak szeretem magam amilyen vagyok."
026. ÉTERI MENTŐ / SOKK MENTŐ / TOJÁS TÓBIÁS - NARANCS/NARANCS
Kulcsmondata: Az idővonal gyógyítása. Segíti részeink újraegyesítését, hogy a szinkronicitást megélhessük.
Csakra készlet és a Mentő készlet tagja
Ajándékok: Független személyiség. Rendelkezik mély bölcsességgel, ösztönös megérzésekkel. Nagyon jó meglátásai vannak, s ezeket felhasználja saját korlátainak átlépésére, hogy új kihívásoknak nézzen elébe. Egy elégedett, sőt határtalanul boldog, derűs ember. Okos és óvatos. Nagyon tud örülni, elragadtatott. Mély és harmonikus szexuális életet él. Szereti az állatokat.
Kihívások: A múlt elengedésének szükséglete, és azé, hogy tervet készítsünk a jelenre vagy a jövőre vonatkozóan. A feldolgozatlan sokk bizonytalanság, döntésképtelenség erősödéséhez vezethet. Nehézségek a kapcsolatok terén. Lehet, hogy düh emészti vagy félelem kínozza a személyt. Szexuális nehézségek, esetleg sokkélmények. Talán épp egy karmikus feldolgozáson van túl, de lehet, hogy épp egy sokkélményt dolgoz fel. Hajlamos a függőségekre.
Az üveg segítsége:
• Oldja a sokkélményeket, és következményeit minden szinten.
• Megtisztítja az éteri kaput. Minden féle sokkra, főleg mély sokkélményekre.
• Az AuraSoma Csakra Készlet darabja. A második csakrához tartozik. A törzs bal oldalán van az „éteri kapu", melyen sokkhelyzetekben az „igaz aura" kilép. Ennek az üvegnek az energiája - ha a javasolt módon alkalmazzák - segíthet visszaállítani az igaz aurát eredeti helyzetébe.
• Állatoknak is hasznos lehet, különösen sokk miatti eszméletvesztés vagy altatás, műtét után (állatok esetében csak a hasra alkalmazzuk).
• Eredményesen kezelhető vele a depresszió.
• Segít legyőznünk mély, megmagyarázhatatlan félelmeinket.
• Segít megszabadulnunk testi, lelki függőségeinktől.
Hol használjuk: Ezt a kombinációt sajátos módon kell alkalmazni: körben az egész hason és a bal fülcimpától a bal vállig lefelé egy keskeny csíkban. Ezután, a bal kar alatt kezdve egy szélesebb csíkban, lefelé az egész törzs bal oldalán egészen a bokáig.
Megerősítés: "Békét küldök minden pillanatnak a múltban."
027. ROBIN HOOD - VÖRÖS/ZÖLD
Kulcsmondata: Egyensúly a fej és a szív között, a gyökér és a szív között. Itt találjuk meg az egyensúlyt a belső feminin és maszkulin között.
Ajándékok: Kitartással, céltudatossággal, energiával és az élet iránti lelkesedéssel teli ember. Igazságszerető, aki képes helyes döntéseket hozni, és megvan az energiája ahhoz, hogy érzéseit tettekre váltsa. Nagyon keményen dolgozik. Felelősséggel vállalja döntéseit, és határozottan lép fel. Képes harmóniát teremteni önmagában és a környezetében.
Kihívások: Ha egy nő választja ezt a kombinációt, jelezhet problémákat a férfiakkal való kapcsolat terén. Utalhat különélésre vagy válásra is a múltban. Valaki, aki nagyon terhelt felelősségekkel; sérelmeket és frusztrációkat hordoz. Talán szeretne más helyében lenni. Nagyon dühös, de ezt önmagának se vallja be. Elfojtja érzéseit. Gyakran kritikus, intrikus. A második helyre választva jelölhet olyan periódust, amikor a határvonalakat tisztázni kellett, főleg egy párkapcsolaton belül.
Az üveg segítsége:
• Magabiztosságot ad.
• Megnyitja a lélek kapuit.
• Arra tanít, hogy a fegyelem és a következetesség fontos és helyénvaló.
• „Elérkezett az idő, hogy újraépítsük saját terünket és identitásunkat."
• Segíti a nemi identitással kapcsolatos kihívások megoldását.
• Változásokat indít be.
• Növeli vállalkozó kedvünket.
• Szakítás vagy válás esetén nélkülözhetetlen.
Hol használjuk: Az alapcsakra és a szív területén.
Megerősítés: „Nyitott vagyok a Fényre, ami felém árad. Elfogadom jelen helyzetemet teljes szívemből."
028. MARION KISASSZONY (Robin Hood kedvese) - ZÖLD/VÖRÖS
Kulcsmondata: A szív ébredése. Egyensúly a feminin és a maszkulin, az analitikus és az intuitív között.
Ajándékok: Valaki, aki megtalálta a teret energiái megfelelő irányba tereléséhez. Aki képes bízni intuíciójában. Ha igazak és hűek vagyunk önmagunkhoz és másokhoz, egyre több és több örömben és boldogságban részesülünk. Született úttörő, aki képes új dolgokat létre hozni. Mindig kész új szemszögből nézni a helyzetet. Világosan gondolkodik.
Kihívások: Valaki, aki nem bízik a saját ítélőképességében, mert nem megfelelő személyekbe vetette bizalmát. Önbizalomhiány annak következtében, hogy nem teremtett teret az önmagában lévő igazság felismerése számára. Gyakran hoz rossz döntést, mert nagyon kiszolgáltatja érzéseit. Nem bízik az emberekben, mert önmagában sem bízik. A válás vagy szakítás nagyon megviseli. Ha férfi választja ezt az üveget, ez utalhat a nőkkel való problémákra. Ha nő választja, jelezheti a férfiakkal szembeni alárendeltség kihívásait.
Az üveg segítsége:
• Újrakezdés.
• Sokszor segít kihasznált nőknek, hogy új alapokra helyezve kezdjenek új életet.
• Mikor az események ajándékait meglátjuk, egyfajta belső erő jelenik meg egy harmonikus módon.
• Segít megszabadulni régi beidegződéseinktől, rossz kapcsolati mintáinktól.
• Világossá, érthetővé teszi a helyzetet.
• Legyőzi kételyeinket.
• Lehetővé teszi, hogy másképp lássuk önmagunkat, mint azelőtt.
• Megkönnyíti a nehéz döntéseket.
• Önállóságot ad, segít saját terünk megtalálásában.
Hol használjuk: Az alapcsakra és a szív csakra területén.
Megerősítés: „Megtalálom a belső erőt ahhoz, hogy kiálljak magamért."
029. KELJ FEL ÉS JÁRJ! - VÖRÖS/KÉK
Kulcsmondata: A materiális világban élni. A Solar plexusban létrejön az egyensúly a két véglet között.
Ajándékok: Sikeres, ember. Valaki, akinek sok az energiája, s ezt ki is fejezi a világ felé. Akinek, ha vannak is túlélési nehézségei, belső békéje enyhíti azokat. Igazi reformer. Nagy erőkkel küzd a változásokért. Mindig a gyengébb mellé áll. A legjobbat akarja az emberiségnek. Minden cselekedetén látszik, hogy testileglelkileg összhangban van. Jókötésű és egészséges. Testileg, szexuálisan és lelkileg is kiegyensúlyozott.
Kihívások: Az önmagunkban nyugvó béke megtalálásának igénye, amelyet beárnyékoltak az élet materiális kihívásai, a méreg, a frusztráció és a sértődöttség. Talán mostanra többre tartja az anyagi javakat, mint saját belső békéjét. Hatalmas indulatok dúlnak benne, ezért nehezen találja a kapcsolódást embertársaihoz.
Az üveg segítsége:
• Élénkíti a misztikus dolgokról folyó eszmecserét.
• Harmóniát és mély lelki békét teremt.
• Segít megértenünk a hétköznapi élet spirituális értelmét.
• Gyógyítja az élet materiális oldalát, ha a mennyeknek dolgozunk, de a materiális világ túl nehéz.
• Napfényre kerülnek általa a régi, elfeledett titkaink, tisztázhatjuk magunkat.
• Egyensúlyt teremt lényünk női és férfi oldala között.
• Fejleszti a kapcsolatteremtő képességet.
• Hasznos, ha valaki alacsonynak érzi az energiaszintjét.
Hol használjuk: Az alapcsakra és a torok területén.
Megerősítés: „Kész vagyok elmerülni belső békém tengerében, s ezáltal befogadni az energiát."
030. MENNYORSZÁG A FÖLDÖN - KÉK/VÖRÖS
Kulcsmondata: Fej az égben, láb a földön. A békés kommunikáció életre kel.
Ajándékok: Egy nagy belső erővel rendelkező ember, aki képes másokat szolgálni. Mindig megvalósítja ötleteit. Tisztán látja a helyzetet, néha még a jövőt is. Gyakran tanít jógát vagy harcművészetet. Életének női és férfi oldala egyensúlyban van. Azt vallja, „nem csak az eredmény számít, hanem az is, hogyan értük el". Az energia, mely ráébreszt bennünket arra, kik is vagyunk valójában, és a kommunikáció, mely ezt feltárja. A nyugalom, mely lehetővé teszi, hogy megvizsgáljuk materiális kihívásainkat.
Kihívások: Kikristályosodott elvei vannak. Gyakran túl merev. Szinte mindenben versenyt lát. Gyakran rágódik a múlton, és túl sokat dicsekszik. Nehezen talál nyugalmat, és nehézségei lehetnek az önkifejezéssel. Feladata lehet a düh és frusztráció felszabadítása, elengedése. Talán szükség van a belső gyermek gyógyítására is. Hiány mutatkozik a szenvedélyes érzések kommunikációjában, mert ezek el vannak zárva.
Az üveg segítsége:
• Fokozza a misztikus képességeket.
• Meditáció után segít földelődni.
• Segít felismerni valódi életfeladatunkat és megélni azt.
• Élénkíti a misztikus dolgokról való kommunikációt.
• Lecsendesíti elménket.
• Bátorságot ad, főleg az érzelmi kommunikáció terén.
• Napvilágra hozza rejtett sebeinket, ezzel gyógyítja a belső gyermeket.
• Csökkenti szorongásainkat.
• Ebben az üvegben „el van rejtve" a 20es (Kék/Rózsaszín), Csillaggyermek üveg. (A Kék/Vörös intenzív formája.)
Hol használjuk: Alapcsakra és torok csakra területén. Spirituális problémák és fejfájás esetében a hajvonalra is.
Megerősítés: "Látom a fejem az égben, és lábaim a földön, miközben lényem középpontjára figyelek."
031. FORRÁS - ZÖLD/ARANY
Kulcsmondata: A szív bölcsessége. Lelkünk mélyéről végre felszínre kerül a legmélyebb öröm.
Ajándékok: Egy becsületes, megvesztegethetetlen személy. Diplomatikus természet. A legtöbb emberrel meleg baráti viszonyban van. Jó csapatszellemet tud kialakítani. Nem fél a felelősségtől. Jó tanár. Szereti a művészeteket és a tudományt. Tudja, hogyan vegye föl a kapcsolatot a külső és belső világaival. Legyőzi félelmeit. Mélyen hisz Istenben és önmagában. Természetbarát, aki érti a természet nyelvét. A belső bölcsesség a szíven keresztül kifejeződési teret talált, s ez örömmel tölt el bennünket. Egyensúlyba kerül a szív igaza és bölcsességünk. Harmónia.
Kihívások: Valaki, aki nem képes félelmeit kifejezni, s ez nehezíti a döntéshozást. A féltékenység, szorongás és irigység megakadályozhatja, hogy a személy érezze a szív energiáját és pozitív emócióit. Bizalmatlan, s ettől boldogtalan. Úgy érzi, magára maradt, rejtett félelmek mozgatják.
Az üveg segítsége:
• Segít túljutni mély, irracionális félelmeken.
• Teret ad saját bölcsességünk számára. Mély bölcsességünk kiteljesíti a tudatos elmét.
• Segíthet megtalálnunk egy személyes helyet, egy olyan helyszínt a természetben, ahol elégedettnek és mindennel összehangoltnak érezzük magunkat.
• Támaszt nyugalmat ad vizsgahelyzetekben.
• Belső békét teremt, felszabadít korlátaink alól.
• Oldja gátlásainkat.
• Segít megtalálnunk az élet igazságait.
• Boldogságot, felszabadult érzéseket teremt.
• Javítja a beszédkészséget.
• Bátorságot ad ahhoz, hogy a szívünkre hallgassunk.
Hol használjuk: A szívet és a köldök alatti területet is lefedő széles övben, az egész törzs körül.
Megerősítés: „Elengedem a félelmet és a szorongást, s megnyílok, hogy befogadjam szívembe a Fényt."
032. SZÓFIA - KIRÁLYKÉK/ARANY
Kulcsmondata: Tisztázni kapcsolatunkat bölcsességünkkel. Üzenet a csillagoktól.
Ajándékok: Valaki, aki magában hordja a bölcsesség kútját, és ezt ki is tudja fejezni mások javára. Aki tapasztalatszerzés által tanul, és így tesz szert bölcsességre. Karizmatikus személyiség. Igen fegyelmezett, másokkal is sokat törődik. Nem rágódik a dolgokon, szabályozottan él a jelenben. Az anyagi javak megszerzése nem köti le túlságosan energiáit, nem fontos számára a luxus. Mindent elér, amit csak akar, néha olyan dolgokat is, ami mások számára lehetetlennek tűnik.
Kihívások: Nincs tisztában önmagával. Hol a múltban, hol a jövőben él, nehezére esik a jelenhez kapcsolódni. Hajlamos a függőségekre. A mély félelmek és szorongások kommunikációs nehézségekhez vezetnek. Szenvedhet keserűségtől, kiábrándultságtól és intenzív féltékenységtől.
Az üveg segítsége:
• A belső igazság átadása.
• Segít leszámolni illúzióinkkal, és megtalálni elérhető céljainkat.
• Ráébreszt, hogyan lehetséges kreatívan teremteni.
• Felfedi igazi énünket, segíti az önismeretet.
• Egyértelművé teszi látásmódunkat, segíti az ego egyensúlyának kialakulását.
• Csökkenti a stresszt.
• Nyugtató hatású, segít relaxálni, meditálni.
• Segíti az anyával kapcsolatos kihívások tisztázását.
• Cselekvő erőt ad.
• Egy másik szívüveg. - a jó dolgok üzenete a jövőre. 2. helyre választva jelölhet megaláztatást, hatalmi kihívásokat, amelyek félelmeket szültek. Az ajándék a bátorság és az irány (összerázva zöld), mely bölcsességhez és kommunikációhoz vezet.
• Segít az ősi emlékek előhívásában. Ez az üveg kapcsolatot teremthet azték, Maja és Tolték inkarnációkkal.
Hol használjuk: Körben a törzsön, bárhol a fej és a köldök között.
Megerősítés: „Nyitott vagyok az öröm és a béke felé, hogy általuk tisztában láthassak."
033. DELFIN ÜVEG / KÍVÁNT BÉKE - KIRÁLYKÉK/TÜRKIZ
Kulcsmondata: Tisztánlátás és játékosság. Spontaneitás és öröm. A szív kommunikációja tisztán.
Ajándékok: Elhivatott művész és békeharcos. Kreatív, inspirált állapotban dolgozik. Teljességgel tisztában van élete céljával és eszerint cselekszik. Igazi reformer. Sosem engedné, hogy a hatalom vagy annak hivatalnokai meghiúsítsák terveit. Ugyanakkor nagyon kedves ember, aki játékosan él. Kapcsolatban áll más dimenziókkal. Természetbarát. A magasztos dolgokon is jót tud nevetni. Képes érzéseit kifejezni. Egy nyugodt és békés lélek, aki a kreativitást csupa élvezetként éli meg.
Kihívások: Igazi mártír. Sokszor nagyon elfoglalja saját élete, ezért nem figyel a másokéra. Nehezen kötelezi el magát bármi mellett. Azt várja, hogy mások gondoskodjanak róla. Apával kapcsolatos kihívások. Képtelen kifejezni érzéseit. Társaságban feszélyezett, hajlamos magányba vonulni. Kihívások a hatalmi pozíciókban lévő emberekkel szemben.
Az üveg segítsége:
• Békés kommunikáció.
• A szív kreatív kommunikációja. Kommunikáció a békéért a világban.
• Kreativitás.
• Meditáció útján segít megértenünk saját belső szépségünket.
• Segít kapcsolatba kerülnünk más dimenziókkal.
• Elősegíti a delfinekkel kapcsolatos megtapasztalásokat.
• Használatával könnyebben tudjuk értelmezni álmainkat.
• Fejleszti önismeretünket.
• Segít értelmeznünk a jelképeket, ősi szimbólumokat.
• Biztonságérzetet ad, és a képességet, hogy akár nagyobb társaságban is magabiztosan kommunikáljunk.
• Segíti a médiákban és a tanítással foglalkozó emberek munkáját.
• Kapcsolatot létesíthet lemuriai és atlantiszi inkarnációkkal.
• Segíthet a polaritás terápiában.
Hol használjuk: A nyak és állkapocs területére, a hajvonal mentén, közvetlenül a szemöldökök fölé, a homlokra és körben a torokra. Az egész mellkasra körbe is, a gerincet beleértve. Szemprobléma esetén a szemüreg köré (csak a szemet ölelő csontokra).
Megerősítés: „Béke a belégzésben, béke a kilégzésben. Nem veszem magam túl komolyan."
034. VÉNUSZ SZÜLETÉSE - RÓZSASZÍN/TÜRKIZ
Kulcsmondata: Kapcsolatba kerülni a szépséggel az önelfogadáson és lényünk érzelmi oldalán keresztül.
Ajándékok: Az élet minden területén otthon érzi magát. Elégedett, nincs szüksége többre, mint amilye van. Bízik önmagában, erős. Képes szeretetet adni és elfogadni. Már hosszú utat bejárt, közel van a teljességhez. Szereti a tengert, talán munkája is köti a vízhez. Valaki, aki mindig képes javítani a körülményein. Aki szereti önmagát, és ez által képes kifejezni mindazt, ami a szívében rejlik. A szeretet adása és befogadása változást idéz elő.
Kihívások: Sokat csalódik, de nem tanul belőle. Nem hallgat benső hangjára, megérzéseire. Talán nem éli ki tehetségét, vagy elaprózza azt. Sokszor a fantázia világába menekül, vagy álomvilágban él. Szenvedélye sokszor korlátozza őt. Annak szüksége, hogy megfelelő módon kezeljük a csalódásokat, és így segítsük a test és elme gyógyulását. Szükséges, hogy elengedjük a múlt problémáit, és ennek következtében örömet találhassunk.
Az üveg segítsége:
• Segíti a személyiség különböző szintjeinek integrálását.
• A szív feltétel nélküli szeretettel telt kommunikációja.
• Hasznos lehet álmokkal való munka során, és olyan gyerekeknek, akik megfélemlítve érzik magukat.
• Megszabadít az érzelmi manipulációtól, akár mi tesszük ezt, akár mi szenvedjük el másoktól.
• Megnyitja az élet és a szeretet kapuit.
• Nagyon hasznos, ha belső utazásra indulunk a lelkünk mélyére.
• Segít kiegyenlíteni személyiségünk férfi és női aspektusait.
• Megnyitja szívünket.
• Egy új szerelem kialakulásakor segíti az egyensúly fenntartását.
Hol használjuk: A szív és a méh területén körbe, a mellkas jobb oldalán. Álmokkal való munka esetén a teljes hajvonalra.
Megerősítés: „Látom belső szépségem. Szeretettel, melegséggel törődök magammal, s ezért környezetem is így bánik velem."
035. SZERETŐ KEDVESSÉG - RÓZSASZÍN/LILA
Kulcsmondata: Átalakulás. Érzelmi függetlenség. Feltétel nélküli szeretet mások szolgálatában. Szeretet föntről.
Ajándékok: A szeretet erejével jó úton halad a megvilágosodás felé. Szeret másokon segíteni, mert tudja, hogy ezzel önmagán is segít. Rendelkezik gyógyítói képességekkel, lehet hogy ebből is él. Lehet természetgyógyász vagy orvos, de minden esetben a szeretet erejével hozza rendbe a dolgokat. Kedves, figyelmes, misztikus lélek, akit komolyan foglalkoztat az emberiség jövője. Valaki, akinek a szellemisége szeretetet, gondoskodást és melegséget teremt. Egy önbizalommal teli, szeretetteljes, gyógyító képességgel megáldott ember.
Kihívások: Sok feldolgozatlan gyerekkori sérelmet hordoz magában. Nagyon el van foglalva azzal, hogy segítséget kapjon másoktól. Túlságosan érzékeny, azt gondolja mindenki őt akarja bántani. Hajlamos a depresszióra. Mások könnyedén dominálnak felette, mert ezt vonzza maga köré.
Az üveg segítsége:
• A szereteten keresztül közelebb jutunk a spiritualitáshoz.
• A mások szolgálatába állított feltétel nélküli szeretet.
• Óvás és gyógyítás. Mikor tudatosan óvsz, ez gyógyít igazán mélyen. Szeretet Fentről.
• Visszaadja elveszett erőnket.
• Fejleszti az empátiás készséget, és a megérzéseket.
• Segít közelebb kerülnünk életcélunkhoz.
• Segíti az önelfogadás folyamatát, hogy ne legyünk túl kemények se magunkhoz, se másokhoz.
• Érzelmileg sokat segít, ha kétségbe vagyunk esve, vagy depresszióval küzdünk.
• Átlendít a szerelmi csalódásokon.
• Megszünteti az alvászavarokat.
• Hasznos lehet olyan helyzetekben, ahol a személy testileg szenved - például fájdalmai vannak, de semmi konkrét okot nem lehet kimutatni.
Hol használjuk: Használhatjuk bárhol a testen.
Megerősítés: „Átalakulásban vagyok, s miközben én változom, mások is velem változnak."
036. JÓTÉKONYSÁG - LILA/RÓZSASZÍN
Kulcsmondata: Törődés, melegség és kedvesség mások és önmagunk felé.
Ajándékok: Ismeri élete célját, és mindig ez lebeg a szeme előtt. Úgy érzi szoros kapcsolatba áll Istennel, vagy Mesterekkel, ezért minden iránt mély szeretetet érez. A szeretet gyermeke. Átvitt és valódi értelemben is. (Szülei valóban nagyon szerették egymást) Jó gyógyító aki önzetlenül szolgál. Jól érti az alternatív gyógymódokat. Részvéttel teli, megértő.
Kihívások: Dédelgeti sérelmeit, nem képes elengedni a múlt fájdalmait. Frusztrált, mert nem képes megbocsátani édesanyjának. Minden energiáját másokra fordítja, és cserébe sokat vár. Ha nem kapja meg vádló, mártír. Nem szereti földi szerepét, úgy érzi nem ide tartozik. Úgy érzi, sosem kap elég szeretetet. Talán túl sokat aggódik, különösen létfenntartási ügyekkel kapcsolatosan. Utalhat olyan emberre, aki túl sokat gondolkodik, és nem engedi áramolni érzéseit.
Az üveg segítsége:
• Spirituális szeretet
• Intuíció és gyógyítás. Önszeretetet és szeretet Fentről.
• Hatásos lehet a „belső gyermekkel" végzet munka során.
• Segít visszatérnünk a jelenbe.
• Kiküszöböli a túlfeszített munkatempó eredményeként jelentkező zavarokat.
• Szétfoszlatja hiú reményeinket és irreális elvárásainkat.
• Elégedetté tesz a szeretettel mely felénk irányul.
• Önbecsülést ad.
• Felszínre hozza régi sérelmeinket, így segít túllépni ezeken.
• Kirángat a búskomorságból, keserűségből.
• Érzelmileg szinte minden téren kedvező hatású.
• Itt az idő a múlt elengedéséhez, és egy új kezdet lehetőségének feltárulásához. Segít energiánkat új érdeklődési körre, új feladatra összpontosítani.
Hol használjuk: Bárhol a testen.
Megerősítés: „Leveszem álarcaimat, így azzá válok, aki valóban lehetnék."
037. AZ ŐRANGYAL A FÖLDRE SZÁLL - LILA/KÉK
Kulcsmondata: Átalakító kommunikáció. Táplálás és békés kommunikáció, ami mások és önmagunk felé is árad.
Ajándékok: Valaki, aki békés, jók az ösztönei. Gyógyító képessége van és jól kommunikál. Egy harmonikus ember. Eszményei mellett kitart, megvalósítja ötleteit. Gyakran kerül ihletett állapotba. Egész életvitelén látszik hogy sikeres. Fontosnak tartja az élet misztikus oldalát. Képes a dolgokat mások szemszögéből látni. Nemes szándékok vezérlik, szebbé akarja tenni a világot.
Kihívások: Nem szereti a felelősséget. Nem akarja felvenni az élet által elé dobott kesztyűt. Lehetnek elvágyódó esetleg öngyilkos hajlamai. Ugyanakkor nárcisztikus alkat. Gyakran vannak illúziói másokkal kapcsolatban. Úgy érzi ő irányítja a dolgokat. Szenvedhet az inspiráció vagy intuíció hiányától.
Az üveg segítsége:
• Hatékonyság.
• Kommunikáció, gyógyító kiegyensúlyozott kommunikáció
• Szolgálni a világnak.
• Táplálás és védelem
• Segíthet egyensúlyba hozni és stimulálni a harmadik szemet, és elősegítheti okkult, pszichikus képességek kifejlesztését is.
• Fejleszti a meditatív képességeket, megnyitja csakráinkat.
• Mély belső békét kínál
• Világossá teszi gondolatainkat, szavainkat.
• Segít megbékélnünk a hatalommal és a tekintéllyel.
• Segít megértenünk, hogy az egyedüllét nem magány.
• Megkönnyíti az új helyzetekhez való alkalmazkodást.
• Segít levetkőznünk régi viselkedésmintáinkat.
• Megszünteti a depressziót és az öngyilkos hajlamot.
Hol használjuk: A teljes hajvonal mentén valamint a torok és a nyak területén.
Megerősítés: „Befogadok mindent, ami felém árad, hogy a szeretet túláradhasson bennem a világ felé."
038. TRUBADÚR 2 / ÍTÉLŐKÉPESSÉG - LILA/ZÖLD
Kulcsmondata: Elengedni a múlt kihívásait, hogy a szív kifejezhesse igazságát, s így átalakulhassunk.
Ajándékok: Igazi egyéniség hatalmas tekintéllyel. A szíve irányítja. A közösségnek él. Egyformán látja az érem mindkét oldalát, így mindig igazságosan dönt. Érti a karma törvényét, és eszerint él. Folyton tanul, kutat, mindent meg akar ismerni. Érzelmileg nagyon fejlett, jól érzékeli mások emócióit is. Érzékenyen képes vigaszt nyújtani másoknak. Független személyiség, akit nem korlátoz semmi. Noha nem tartja magáról, nagyon jó ember. Akiben egyensúlyban van a tudatalatti és tudatos. Intuitív, spirituális és gyógyítóan hat másokra. Az anyai/tápláló/feminin belső minőség.
Kihívások: Nem bízik a lét női oldalában, esetleg lenézi a gyengeséget. Féltékenység és irigység kínozzák. Bizalomhiány állhat fenn érzelmi sérülések miatt. Valaki, aki kiábrándult, főként az emberi kapcsolatokból. Hajlamos gyűlölködni, éles a nyelve. Szereti a természetet, mégis gyakran lusta elindulni a természet felé.
Az üveg segítsége:
• Elvezet a gondolkodástól az érzelmek felé.
• A spiritualitás új iránya. A szív gyógyulása.
• Segít keresni és megtalálni a misztikus igazságokat.
• Fejleszti a megérzéseket, segít hogy bízzunk bennük.
• Szétfoszlatja hamis illúzióinkat
• Segít átélni bizonyos misztikus tapasztalatokat.
• Elfogadtatja velünk az élet romantikus, nőies aspektusait.
• Önbizalmat ad
• Segít kialakítani saját véleményünket, hogy ne függjünk másokétól.
• Ha eszünk korlátozza szívünket, kiválóan képes egyensúlyt teremteni.
• Egy másik Trubadúr üveg, mely meghurcoltatásról beszél a távoli múltban.
• Ebben az üvegben sok színkombináció van „elrejtve". Segíthet kapcsolatot teremteni középkori inkarnációs tapasztalatokkal (Nézze meg a B17es üveg sajátságait is).
Hol használjuk: A teljes hajvonalra, a szívtájékra, és hátra a gerincre.
Megerősítés: „Nem ítélkezem többé saját érzelmeim fölött."
039. EGYIPTOMI ÜVEG 2 / BÁBJÁTÉKOS - LILA/ARANY
Kulcsmondata: Átalakító bölcsesség. Az öröm mély szintjének megértése és megtapasztalása. Bölcsesség és szolgálat, együttérzés és megértés.
Ajándékok: Képes megváltoztatni a világot, mert érti hogy a változást önmagán belül kell elkezdeni. Felismeri a cselekvés szabadságát. A tanulást és a tanítást egyaránt élvezi. Alázatos és ettől méltóságteljes. Ítélőképessége kivételesen jó. Küldetéstudata van és követi azt. Végtelenül bölcs, magabiztos, kiegyensúlyozott. Valaki, aki képes gyógyulni/gyógyítani, és aki saját folyamataival összhangban van. Egy érzelmes, impulzív személy, aki lehet, hogy belső átalakulást él át.
Kihívások: Feldolgozatlan, irracionális félelmek gyötrik. Sokszor zavarodott, retteg. Elérhetetlen célokat tűz ki maga elé, s ezért szenved. Nehezen barátkozik, mert azonnal ítélkezik az emberek felett. Elégedetlen önmagával és másokkal. Gyakran az illúzió világába menekül, mert fél a valóságtól. Leragadt múltbeli szorongásokban és félelmekben.
Az üveg segítsége:
• Gyógyítja legmélyebb félelmeinket.
• A gyógyítás bölcsessége, hogy gyógyíthasd magad.
• Tudás és szolgálat az egész világnak.
• Segít hogy új, elérhető célokat találjunk.
• Serkenti a bennünk végbe menő változásokat
• Fokozza önismeretünket.
• Visszafogja kritikus hajlamainkat, ezáltal megértőbbek leszünk mások és önmagunk iránt is.
• Használatával könnyebben úrrá lehetünk zavarainkon.
• Segít reálisabban látnunk a világot.
• Segíti az empátiás képesség kialakulását
• Örömet, felszabadult érzéseket hoz életünkbe.
• Segít megnyílnunk az emberek, a világ felé.
• Kapcsolatot teremthet óegyiptomi inkarnációkkal.
Hol használjuk: A hajvonalra; és a köldök alatt a hasra.
Megerősítés: „A tanulás folyamatában vagyok, így eljutok belsőbb, mélyebb szintjeimre. Így ragyoghatok a világban."
040. „ÉN VAGYOK” ÜVEG - VÖRÖS/ARANY
Kulcsmondata: A bölcsesség energiája. Az energia mely a bölcsességből ered. A növekedés a lelkesedés és elragadtatás energiája.
Ajándékok: Egy pozitív ember, aki saját központjával kiegyensúlyozott, szoros kapcsolatban van. Megvan benne az a fajta ragaszkodásmentesség, amely lehetővé teszi, hogy a belső bölcsesség megnyilvánuljon rajta keresztül. Mély bölcsességek tudója, s ez sugárzik minden cselekedetéből. Hosszú utat járt be és közel jár ahhoz, hogy lelke felébredjen „ezer éves álmából" és felismerje valódi önmagát. Amikor cselekszik, mérlegeli a következményeket mielőtt döntene. Teste lelke egészséges összhangban működik. Üzleti téren sikeres. Rendszerint jó benyomást tesz másokra. Kreatív. Mindig felülbírálja tetteit.
Kihívások: Mások tartanak tőle, mert túl energikus, lendületes. Bűntudat gyötri. Komoly harcokat vív a lelkében. Nem látja tisztán önmagát. Képtelen megállni, hogy ne ítélkezzen önmaga és mások fölött. Szexuális gondokkal küzdhet. Talán úgy érzi mindenki félreérti. Lehet egy szorongásos személy; átélhet más negatív érzelmeket is, pl. harag, sértődöttség, frusztráció. Talán túlságosan manipulálható a biztonságérzet hiánya miatt.
Az üveg segítsége:
• Önfelismerés, öntudat.
• Öröm, inspiráció.
• Gazdag, teljes cselekvés.
• Energia belső bölcsességünk megtalálásához. A Tibeti üveg.
• Kapcsolatot teremt a föld erejével, földel.
• A nemi energiákat átalakítja misztikus energiákká. (tantra)
• Segít jól értékelnünk a gazdagság fogalmát.
• Segít megszabadulnunk lelki gondjainktól, függőségeinktől
• Ráébreszt, hogy felelősséggel tartozunk mások és elsősorban önmagunk iránt.
• Gyógyítja a múlt sokkélményeit,
• Érzelmileg felnőtté tesz.
• Megszünteti a bűntudatot, segít leszoknunk arról, hogy másokban keressük a hibát.
Hol használjuk: Körben a törzsön, a gyökércsakra és a napfonatcsakra közötti területre.
Megerősítés: „Igent mondok helyzetekre, körülményekre és az élet kihívásaira is."